Naptár - Honlap - Bemutatkozás - Kapcsolat - Filmek - Állatmentés - Műholdkép/Linkajánló - Szavazások - Játékok - Vendégkönyv

Adójának 1%-ával támogassa az OSZOLY KÖRNYEZETVÉDŐ EGYESÜLETET Adószámunk: 18722592-1-13

Honlap
Madarak és Fák Napja PDF Nyomtatás E-mail
2012. május 10. csütörtök, 12:42

Sokféleképpen lehet ezt a napot ünnepelni. Az Oszoly Egyesület rendezvényt szervezett minden évben:

  • 2009-ben solymász bemutató és erdészeti előadás volt csobánkai Sportpályán
  • 2010-ben a Baross Péter Közösségi Házban rendeztünk egész napos bemutatót madárgyűrűzésből, természetfilmek készítéséből, kiállítást rendeztünk be, vendégeink voltak madarászok és túravezetők, természetfilmeket vetítettünk
  • 2011-ben helyi vállalkozókkal Zöldsport Szombatot szerveztünk, melyen környezetvédelmi kutatást végeztünk és kvíz megoldásáért cserébe madárodút lehetett kapni, a gyerekek aszfalt rajzokat készítettek az egész Fő téren, babakocsis túrát szerveztünk madarász vezetésével

Rendezvényeinket az Önkormányzat és a Zöld Forrás program támogatta. Ebben az évben nem jut támogatás a környezetvédő civileknek Csobánka Környezetvédelmi Alapjából.

Számunkra ez a tény nem rontja az ünnep fényét: egy madárbarát kert bemutatásával szeretnénk ezt a napot mindenki számára emlékezetessé tenni.

"11 éve élünk Csobánkán. Már sok éve, hogy elnyertük az MME Madárbarát Kert címét.
E cím elnyeréséhez szükséges feltételeket kertünk természeti adottságai mellett (nagy terület, gondozott és erdős részek, több oldalról elvadult-lakatlan kertszomszédok) nem volt nehéz teljesíteni. Ilyen kritériumok voltak pl, hogy legyen a kertben fészkelésre alkalmas sövényes-cserjés, illetve magas lombos fa, helyezzünk ki madáretetőt, készítsünk mesterséges odút, ne használjunk gyomirtó, ill. egyéb vegyszereket, etessük-itassuk is a madarakat. Emellett egy madármegfigyelési adatlapot kellett kitölteni és visszaküldeni az egyesületnek. Ez sem volt megterhelő, sőt nagy öröm volt a megfigyeléssel együtt járó felfedezés, hogy télen pl. egyetlen napon 10-12-féle madárfaj is ellátogatott hozzánk (szajkó, kék-, szén-, és barátcinege, meggyvágó, tengelice, vörösbegy, süvöltő, feketerigó, csuszka és fakopáncs).
Télen nemcsak az etetővel segítjük a madarakat, de nagy hidegben, mikor a Dera-patak vize is befagy, az itatásról is gondoskodunk. A frissen esett hóra zöldhulladékot dobunk a feketerigók és a vörösbegy nagy örömére.
Az itatásról-fürdőzésről a nyári nagy hőségben is fontos tollas barátaink számára gondoskodni. Ekkor is szívesen túrják a kis rigók a komposztálóban lévő hulladékot.
Tavaly gyermekeink fedezték fel, hogy egy odvas fűzben harkálycsalád lakik. A sövényeken, cserjéken gyakran találunk rigófészkeket.
A tavasz igazi beköszöntét a mi családunkban a sárgarigók megérkezése jelenti. Megfigyeltük, hogy minden évben rendre ugyanakkor - ápr. 22.-28. között- érkeznek. Gyönyörű vadcseresznye- és juharfáink lombjában -a lehető legmagasabb, legsűrűbb ágak között- szokott bujdosni" feltűnő aranysárga tollazatával, de dallamos énekével mégis elárulja, hol rejtőzik."
A kert háziasszonya, Juhos Ágnes írta a fenti sorokat, melyeket ezúton is köszönünk.
Mindenképp meg kell emlékeznünk azokról a fákról, melyeket Csobánka polgármesterének vezetésével vágtak ki a Dera-patak partján kb. 500 méter hosszan azon a szakaszon ahol a patak Csobánka belterületére érkezik. 15-20 év kell, hogy a pataknak ez a szakasza újra élő és ne csatornaszerű legyen.
Meg kell emlékeznünk ültett csemetefáinkról, melyet tavaly tavasszal valaki bicskával vágott el tőből.
A Madarak Fák Napján eddigi rendezvényeink elnevezései:
  • 2009-2010 A madarak és a fák a barátaink
  • 2011 A madarak és a fák barátokat keresnek
2012-ben A madarak fákat és barátokat keresnek lenne a rendezvény címe, ha megtartottuk volna.
Mégsem múlhat el cselekvés nélkül ez az ünnep sem:
2012. május 13-án Holdvilág Körtúra néven túrát szervezünk, melyre ezúton is hívunk minden érdeklődőt. Jelentkezni lehet e-mailen vagy telefonon a szokásos módon.
 
Élő tájon PDF Nyomtatás E-mail
2012. május 09. szerda, 20:36

Az Élő Táj Egyesület egyik tagja teljesítménytúrát szervezett Szentendre tanösvényei mentén. A rövid távot mi is végigjártuk apróságok társaságában. Melegen ajánljuk az útvonalat mindenkinek.

 
Föld Napja az Óvodában PDF Nyomtatás E-mail
2012. április 26. csütörtök, 22:02

Hagyományos program a Borostyán Óvodában az Egy palánta - Egy gyerek program. Pár éve mi is hozzájárulunk a lehetőségeinkhez mérten a községi Föld Naphoz. Idén a Sumicán voltunk szemétgyűjtésen, túráztunk a Kevély alatt, és palántát ültettünk az ovisokkal :)

 

 
Kevély Alatti Bolyongás PDF Nyomtatás E-mail
2012. április 26. csütörtök, 20:51

Találóbb nevet nem is adhatott volna az Ösvénytaposó Baráti Társaság 10km-es távú teljesítménytúrájának. Az időpont épp a Föld Napjára esett. A Csobánkát határoló hegy - Kevélyek - másik oldalában tűzték ki az útvonalat. Minden okunk megvolt arra, hogy "lejárjuk". Rendesen beneveztünk, ahogy illik és szintidőn belül teljesítettük három 10 éves fiúval együtt. Melegen ajánljuk az útvonalat mindenki számára. Köszönjük a rendezőknek. Szép élménnyel, emléklappal és egy kitűzővel lettünk gazdagabbak :)

 

 
Takarítás a Sumicán PDF Nyomtatás E-mail
Olvasóink értékelése: / 5
ElégtelenKitűnő 
2012. április 26. csütörtök, 08:27

Az Önkormányzat értesített arról, hogy a Közútkezelő ingyenesen rendelkezésünkre bocsát konténereket. Használjuk ki és takarítsunk egy napot.

Bajza Krisztina:

Öten voltunk arrafelé a Csobánkai Értékőrző és Községszépítő Egyesület tagjaival., Körülbelül 20 zsákkal szedtünk szemetet, illetve az út szélén feltornyoztuk az elvitelre szánt hulladékokat. Volt bőven :( A temetőnél még voltak hárman, akiket láttunk. Nem tülekedtek az emberek :(

Bővebben...
 
Föld Napja 2012 PDF Nyomtatás E-mail
2012. április 19. csütörtök, 19:11

A Föld Napjáról ma már a legtöbben tudják mi okból és milyen célból tartjuk. (Ha mégsem akkor olvassák itt a Föld Napja történetét http://www.fna.hu/tortenetunk/afoldnapja)

Ezért rendhagyó módon most egy internetes portálon megjelent képsorozattal emlékezünk:

http://www.boston.com/bigpicture/2012/04/earth_day_2012.html

De aktivitást is szeretnénk felmutatni, amellett, hogy részt veszünk az Önkormányzat és az Közút Vállalat közös szemétgyűjtési akciójában 21-én.

Ezért invitálunk mindenkit vasárnap, április 22-én a Föld Napján közös túrázásra Pilisborosjenőről 9.00 órától.

http://osvenytaposo.fw.hu/sites/kevely/kkk-kab.htm

érdeklődni : oszoly(kukac)oszoly.hu, 06 (20) 93-68-314

 
Benke Ildikó: Zsivány túra PDF Nyomtatás E-mail
Olvasóink értékelése: / 3
ElégtelenKitűnő 
2012. március 26. hétfő, 08:18

Szép vasárnap reggelre ébredtem nyolc órakor. Első gondolatom az volt, hogy milyen jó lesz a mai nap: kirándulok egy jó kis társasággal...

Bővebben...
 
Mária út jelzés festés PDF Nyomtatás E-mail
2012. március 18. vasárnap, 13:08

A Mária úttal kapcsolatos vállalásunkról már korábban is tudósítottunk. Alábbi felvételek a jelzés festésről szólnak.

Bővebben...
 
Adószám és 1% PDF Nyomtatás E-mail
2012. március 08. csütörtök, 10:39

Felhívjuk kedves támogatóink figyelmét, hogy adószámunk megváltozott!

Mivel kijelentkeztünk az ÁFA körből a kötőjelek közötti 2-es 1-esre változott.

Az Adószámunk január 1-től helyesen: 18722592-1-13

Köszönjük támogatását!

 

 
Dekoratív környezetvédelem Húsvétra PDF Nyomtatás E-mail
2012. április 07. szombat, 07:37

Aki szívén viseli Földünk védelmét nem csak szelektíven gyűjtheti a hulladékot, de újra is hasznosíthatja azt. A kidobott dolgokból egy kis fantáziával rengeteg hasznos tárgy készíthető. Nem is gondolnánk például, hogy a tojástartót tojás tárolásán kívül még lehet valamire használni. Pedig kevés hozzávalóval remek kis figurák készíthetők belőle, amelyek húsvétkor az asztal díszei lehetnek.

Dekoratív környezetvédelem

Kreatív ötletek

Természetes tojásfestési módszerek

Húsvéti színező

 
A Víz Világnapján PDF Nyomtatás E-mail
2012. március 22. csütörtök, 08:54

Egy kis emlékeztető, arról ami az egyik legfontosabb elemünk...

Bővebben...
 
Fehér sziklák ösvényen kora tavasszal PDF Nyomtatás E-mail
Olvasóink értékelése: / 5
ElégtelenKitűnő 
2012. március 18. vasárnap, 09:35

Mártival úgy határoztunk szervezünk egy túrát Csobánkára. Mit is ajánlhattam volna? A Fehér sziklák ösvény a kedvenc útvonalam. Gyerekkorom színhelyéről indul a Margitligetből. A legtöbb tanösvénytáblát ezen az úton lehet megtekinteni. Izgalmas, mert mászni is lehet, több kilátópontja és barlangja van. 9 km, ha a Margitligetig visszagyalogol az ember, ami egy jó közepes távnak felel meg. Mióta átadtuk a Szent-kúti ösvényt, azóta meghosszabbítható és összesen 15 km-re bővíthető.

Bővebben...
 
Mária Út alapfestés PDF Nyomtatás E-mail
Olvasóink értékelése: / 13
ElégtelenKitűnő 
2012. március 04. vasárnap, 20:50

A Mária Út egy kialakítás alatt álló, Közép-Európán átívelő zarándok- és turistaút-hálózat, melynek kelet-nyugati tengelye az ausztriai Mariazelltől az erdélyi Csíksomlyóig vezet, mintegy 1400 km-es távon, gyalogosan 60 nap alatt bejárhatóan. Természetvédelmi területen, pl. Natura 2000 területen az út turista útvonalakon halad. Csobánka környékén az Országos Kék Túra útját követi.

Bővebben...
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 Következő > Utolsó >>

1. oldal / 8