Honlap - Bemutatkozás - Kapcsolat - Projektek - Programok - Szolgáltatás - Linkajánló - Játékok - Vendégkönyv
Honlap Életet a Dera mentén Dukay Igor: Kishazánk a Dera-táj
Dukay Igor: Kishazánk a Dera-táj PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   

Turcsány Péter és Morvay Zsuzsanna Pomáz és a Deratáj című, 2010-ben megjelent for­más fényképalbuma ihlette tanulmányom címét. A könyvet kézbe véve elsőként valóban a kül­csín ragadott meg: esztétikus, elegáns, kézbe illő, visszafogottságában is figyelmet kérő meleg bar­na alapszínű borító alkonyati-délutáni napfénnyel beszűrt patakmeder fényképével „do­mi­nál”, melyhez a szimbolikus keretet a környék biztosan legszebb kőhídja adja ...

A cím alapján a második reakcióm: „tájkönyv”. Nincs ilyen műfaj: a monográfia ki­fe­je­zés illene rá, de így ember- és természet-közelibb a hangulata. Éppen erre van szük­ség: a tájat végre úgy közel hozni az emberhez, hogy az ne (csak) turisztikai célpontnak tűn­jön, bemutatása ne egy – mégoly fontos és megalapozó – kistáj-kataszterhez, ter­mé­szet­tudományos vagy régészeti monográfiához hasonló adattömeg vagy a „környékünk templomai, kastélyai” típusú, (számomra) életidegen kiadvány formájában történjen.
Belelapozva meggyőződtem arról, hogy a könyv „tudja ezt”. A címbéli – látszólagos – kö­tött­ség feloldódik az olvasóban, mert a könyv egyszerre szól a szeretett városról, Po­mázról és egy­szer­re az annak keretet adó tájról, melynek „gerince” a patak. A szép képek és gondolatok, idé­ze­tek sora felfűzhető lett volna településenként vagy hegységenként (a Dera két hegység ha­tár­vi­dékén folyik!), régészeti vagy földtörténeti koronként, de nem így történt:

Pomáz mellett a széles – hegyek csúcsáig, gerincéig érő – patakvölgy érdekes sziklái, fái, dom­bor­zata-látképei, Szent-kútjai, kastélyai, római és későbbi emlékei együtt, Pomázról a többi Dera-táji településre, Pilisszentkeresztre, Csobánkára, Szentendrére kitekintve jelennek meg.
A szerzők végigkísérik a patakot, forrásától torkolatáig, mely képzeletbeli úthoz az aláb­biakban további érdekességek olvashatók.
Patakunk neve az évszázadok során vál­to­zott, sőt, valószínű, hogy más patakokhoz ha­son­lóan, egyes szakaszait egyidejűleg más néven illették. A legkorábbi adatforrás Bal­la An­tal 1711-ből származó térképe, melyen „Mélly patak” néven szerepel. Ta­lál­koz­ha­tunk a Mély-pa­tak, a Kovács-patak, a Kovácsi-patak, a De­ra­patak (így, földrajzi tulajdonnév és köznév társí­­tásaként, nem önállóan „a” Deraként), Pi­lis­szent­kereszti-patak, a Pomázi-pa­tak névvel, de az első katonai felmérés 1780-as térképén a Pi­lis’er Bach, „Pilisi patak” el­nevezéssel is.
Magát a „dera” szót a szerb „rés”, „hasadék” értelemmel magyarázzák, és a pomázi szer­­bektől eredeztetik. A rés, hasadék, szakadék a szurdok kifejezéssel rokonítható, s így a név valószínűleg a Szentkereszt alatti meredekfalú, keskeny, sziklás völgyszakaszra utal. A víz­gyűj­tőn hasonló pl. a Holdvilág-árok, a közelben a Bükkös völgye Dömör-kapu (!) kör­nyé­kén, és nevezetes a Gaja szurdoka a távoli Bakonyban. Kőzettani sajátságok, a víz ol­dó­–pusz­tító munkája és évmilliók szükségesek e látványos természeti jelenségek ki­ala­ku­lá­sá­hoz.

A Dera a Pilis és a Visegrádi-hegység leghosszabb patakja: közel 22 km hosszú, víz­gyűj­tő területe csaknem 70 km2. Fő forrásai és forráságai a vulkanikus anyagú Viseg­rá­di-hegységben találhatók, Pilisszentkereszt erdő borította hegyoldalaiban. Ez a hegység for­rásokban leggazdagabb vidéke: több tucat ered itt, a legmagasabb hegycsúcs, a Do­bo­gókő „szoknyáján”, és táplálja a Derát, a Bükköst, a Malom-patakot. Számos forrás a tu­risták kedvelt és ismert célpontja, mások, vízműbe foglaltan Pilisszentkereszt víz­el­lá­tását szolgálják. Érdekes, hogy a Dera vízgyűjtőterületén két Szent-kút nevű kiépített for­rás is van, egy Szentkereszttől keletre, a másik Csobánkától nyugatra. A Dera talán leg­ismertebb forrásai a Joci-, a Hármas-, a Kinizsi-, a Golyvás-forrás, valamint a Klast­rom-kút, melyek Szentkereszttől a Két-bükkfa-nyereg felé találhatók. A Kinizsi-forrás a leg­bővizűbb: hozama (260 l/s=huszonhat vödörnyi víz másodpercenként!) átlagosan öt­szö­röse a többiének.
A vízellátással elérkeztünk a patak egyik legjelentősebb, de nem nyilvánvaló prob­lé­má­jához: jelentősebb hozamú forrásai (pl. Sólyom-/Chiló-/, Kőtáró-forrás /Hideg-kút/, Mo­gyorós-árki forrás) vízműbe foglaltak. Több mint kézenfekvő egy település víz­el­lá­tá­sát tiszta és bővizű forrásokból biztosítani, ám ennek ára a patak alkalmi kiszáradása, a szennyezőanyagok nagyobb koncentrációja. A Szurdokban és másutt is Csobánka felett té­len és nyáron is látni a patakmedret szárazon, mely oka a csapadékhiány mellett a kis­vízi hozam lakossági felhasználása. Vegyük ehhez hozzá, hogy épp’ a Szurdokban tor­kol­lik be az a mellékpatak, melyen Szentkereszt szennyvíztisztítójából – finoman szólva – „nem mindig tiszta” víz érkezik. Ez a források vize, használat után...
A patakvölgy egyik érdekessége az ismert természeti jelenségen alapul: a Visegrádi-hegy­ség vulkanikus kőzetébe a víz alig képes bejutni, ezért a beszivárgó csapadékvíz az első adandó alkalommal (pl. kőzetrétegek határán) a felszínre lép forrás alakjában. Ugyan­akkor a Dera völgyétől délre eső hegyoldalak a Pilis hegységhez tartoznak, me­lyek kőzetanyaga (döntően) mészkő. Ez repedésekben gazdag, jól oldódó kőzet, melybe a felszínről könnyen beszivárog az esők vize, a hólé. A víz a hegységben össze­gyü­le­ke­zik, majd kisebb számú, de általában bővebb hozamú forrásban tör föl. A Derától délre ezért jóval kevesebb a vízkilépési hely.
A völgyeket, domboldalakat elsősorban a lemosott talajjal vegyes kőzettörmelék ta­kar­ja, de néhány helyen a kőzet szikla formájában előtűnik. Ilyen a Szurdok, ahol a kis­víz­kor épp’ hogy szivárgó, árvíz esetében hömpölyögve rohanó patakvíz koptatta si­má­ra a fehér mészkőtömböket. És ilyen a Holdvilágárok, ahol andeziten törik meg a Dera mellékvize és alkot vízesést. A két hegység kőzetanyagának látványos találkozása a fel­szí­nen a védett Hármas-forrás-völgyben, a patak medrében figyelhető meg: egyes ka­nya­rokban fehér, sokszor szögletesebb mészkő-kavicsokból álló „zátonyok”, másokban szür­kés, foltos, gömbölyűbb andezit-törmelékből épült kavicspadok alakulnak ki.
A patak vízgyűjtőterületén nem csak mészkő és andezit, hanem lösz, homokkő és do­lo­mit is megtalálható. A jégkorszakban keletkezett, szélfútta finom porból álló lösz pl. Po­mázon és Csobánkán fed hegyoldalakat. A híres csobánkai sárgás-vöröses, tengerben kiala­kult homokkő a Csúcs-hegyen, a kőbányákban táródik fel. Innen nem messze ta­lál­ha­tó a re­kultiváció előtt álló dolomitbánya is. A dolomit és a mészkő szintén tengerben ke­let­ke­zett, utóbbiban barlangok is kialakulnak. A Dera völgye fölé magasodó hegyek (a Pilis, a Hosszú-hegy, a Ziribár, a Csúcs-hegy, az Oszoly, a Majdán) oldalában több mint negy­ven bar­lang található Szentkereszttől Csobánkán át Pomázig. Nevezetes közöttük a kis-kevélyi Mac­kó-barlang, mely az itt élt barlangi medve és jégkorszaki ember tanyája volt. Hasonló, már a Dera-táj határán kívül lévő ősmaradványokban gazdag barlang a pi­lisszántói kő­fül­ke.
Az említett hegyek alkotta gerinc képezi a vízgyűjtőhatárt, a vízválasztót dél felé, az Arany­hegyi- és a Barát-patakok vízgyűjtője felé. Észak, a Bükkös vízgyűjtője felé a Mesé­lő (Messelia), a Kis- és a Nagy-Csikóvár, a Bölcső-hegy és több további hasonlóképp kis­kiterjedésű hegykúp „sorakozik” a Dobogókőig, majd a Pilis hegyig.
E hegységkeret fogja közre a Dera völgyét. Ugyanakkor már az ember tájátalakító te­vé­kenységének sajátos eredménye, hogy a Dera vízgyűjtőjéhez tartozik a Kőhegy keleti fe­le a Susnyár-patakkal és a horhosokkal (időszakos vízmosásokkal), köztük a szent­end­rei Püspökmajori vízmosással. E vizek a Szentendre-Pomázi-sík mesterséges lecsapoló-csatornáiba vezetve együtt folynak a két város határán a Derába. Különleges, a hegyközi (kö­zéphegységi) Dera-tájtól eltérő, alföldi jellegű síkság ez, melyen nemrég még a Duna ka­landozott és mocsarak, lápok, szikesek lefolyástalan, madarakban gazdag világa volt.
A Dera többi mellékvize (például a Kanyargós- vagy Chiló-patak, a Salabasina- és a Hold­világ-árok patakja) természetes eredetű, néhány kilométer hosszú, a hegy­ol­da­lak­ból leszaladó, csapadékos időszakban vad hegyi folyókká duzzadó patakocska. A kő­zet­tani adottságok, a források miatt az északi, andezites oldalon jellemzőek, a déli, pilisi oldalon egy mellékvíz érkezik Csobánkán a Derába.
A táj domborzati adottságai alapján a Dera középhegységi, dombvidéki kisvízfolyás, mely fel­ső szakaszán meredek hegyoldalak közt, nagy eséssel, általában sziklás, köves, ka­vi­csos mederben halad (bukdácsol át vize a köveken, uszadék-torlaszokon, szivárog a fenék tör­me­lékanyagában), majd „megszelídülve” finom kavicsos, homokos, agyagos ágyá­ban áram­lik lassan a Duna felé.
A víz mozgása, hőmérséklete, minősége, mennyisége, a meder anyaga és számos egyéb tényező befolyásolja a vízi élővilágot, annak mintázatát: például az oxigénben gaz­dag, hűvös felső szakasz féltett ritkasága a kövi rák, melyet a torkolati szakasz felől fel­vált a tágabb tűrőképességű, tájidegen cifrarák. Hasonlóképpen elsősorban a középső sza­kaszokon él a kövi csík, a Dunától Csobánkáig a fejes domolykó, de szórványosan más fajok is felhúzódnak a Dunából. Ebben különösen a dunai árvizek segítik őket, hi­szen azok több km-re, Petináig hatolnak fel a patak medrében.
A halak a mederben lakó apró, néhány mm, esetleg 1-2 cm hosszú rovarlárvákkal, bol­harákokkal táplálkoznak (számuk több száz lehet a mederfenék minden m
2-én!), őket pedig a gémek, kócsagok, jégmadarak fogyasztják.
A patak és mellékvizei mentén a jellegzetes vízparti fafajok ligetei sok helyen meg­fi­gyel­hetők. Általában fűz­fák sora képez szegélyt, másutt nyárfák, gyertyánok dí­szí­tik és vé­dik a partot, szolgálnak élőhelyül az állat­világnak (a „Deratáj könyvben” több ilyen kép is látható). A patak jelentős hossza a leírtak miatt védett.
A patak(ok) ritka, de néhol sok kárt okozó árvizei el­len a fák kivágásával és a meder kot­rásával kívánnak vé­de­kezni országszerte. Ezek a beavatkozások az élővilág pusz­­tu­lá­sával járnak, egyúttal nem mindenhol szük­sé­ge­sek, nem mindenhol jelentenek meg­oldást.
Több társadalmi szervezet (Pomázi Klímakör, Oszoly Egye­sület, Élő Táj Egyesület, Véd­egylet) aktivistái és szak­emberei fogtak össze, hogy a települések ár­víz­vé­del­mének meg­oldását a táj élő értékeinek megóvása ér­de­kében a települések feletti záportározók ki­alakítása felé tereljék.
A táj névadója csak így maradhat meg – a korábbi me­derszabályozások miatt kicsit meg­kopott szép­sé­gé­ben is – annak méltó büszkesége.

(A szerző természetvédelmi szakértő)

forrás:http://www.krater.hu/krater.php?do=3&action=a&pp=20152